Cikkek listázása

„még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?” (Mt 8,27)

A vihar

Szerző: Katona Marianna

Fotó: Léphaft Pál

A nyári nap forró sugarai végigpásztáztak Kafarnaum városkájának poros utcáin, mintha csak vetélytársat keresnének. Dél tájban járt az idő, az utcák szinte kihaltak voltak, az emberek a diófák árnyékában vagy a pálmafák nyújtotta enyhületben hűsöltek. Csak egy loboncos, nagy testű kutya szimatolta végig kitartóan a fő utcán álló házak kapuit. Csontsovánnyá aszott testére rátapadt őszbe hajló, sárgás bundája.

– Mindig is tudtam, hogy az emberek gonoszak és irigyek! Még egy falat kenyeret is sajnálnak tőlem! Pedig én a barátságomat adnám érte cserébe! De kinek kell egy ilyen magamfajta kivénhedt barát?! – dohogott magában kitartóan. – Meg aztán ezek a zsidók olyan maguknak valók! A gazdámat is utálták, pedig ő csak a dolgát végezte! Igaz, hogy néha kicsit több adót is beszedett, mint amennyit a törvény rendelt, na de neki is élnie kellett valamiből! Nem igaz? Bárcsak még mindig élne! Azóta, hogy nincs többé, én sem kellek senkinek! „Nézzétek! – mondják, ha meglátnak. – Itt van annak a vámosnak a kutyája! Zavarjuk el!” Mintha csak én tehetnék róla, hogy a gazdám becsapta őket. Eddig csak egyet láttam, akinek szívesen a barátja lennék! A Hétforrás vidékén találkoztunk. Megsimogatott és nekem is adott a kenyérből és halból. Biztos sok lehet neki, mert több mint háromezer embert jóllakatott. Pedig először csak egy kosárra való volt! Ki érti ezt? De sajnos ő is elment a barátaival. Legjobb lesz, ha elbújok ebben a forróságban valahol, ahol enyhébb az idő. Mi lenne, ha lemennék a kikötőbe? Biztosan találok ott néhány hajót, ahol elbújhatok. Ha alszom, nem érzem az éhséget sem – morogta, és a tópart felé vette az irányt.

A víz lágyan hullámzott. Belegázolt a langyos vízbe és felkapaszkodott egy kopott deszkatákolmányra. A fenékben talált egy finom, halszagú ponyvát. Bemászott alá és mély álomba merült. Észre sem vette, hogy elszaladt az idő, s a hajó már a tó közepén ringatózott. Mikor kinyitotta szemét, egy férfit látott maga mellett.

– Olyan ismerős! – gondolta magában. – Hiszen ő az, a barátom, aki enni adott! Hogy kerülhetett ide mellém? – töprengett magában mozdulatlanul. – Biztos neki is bujkálnia kell, szegénynek, azért rejtőzött el itt lent – pislogott együttérzőn. – De majd én megvédelek, ne félj! – gondolta, de füleit a fedélzetről leszűrődő egyre erősödő hangok neszei ütötték meg:

– Túl nagy a szél! Vihar lesz! – kiabált egy férfi.

– Vissza kell fordulnunk! – ordította egy másik.

– Már késő! Itt pusztulunk mindannyian! – jajgatott egy harmadik.

A kis hajót óriási hullámok dobálták. A kutya meglepetésére a mellette fekvő férfi nem ébredt fel.

– Vagy nagyon fáradt, vagy nagyon jók az idegei! – gondolta magában, s közben egyre inkább inába szállt a bátorsága. A félelem hullámai elborították előbbi bátorságát, s szűkölve húzódott közelebb a férfihoz.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>