Ferbuár 11.: A betegek világnapja
Betegség és szenvedés: a remény iskolája
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Amint a korban haladok előre, egyre több a halottam. Elbúcsúztattam szüleimet, sok egykori tanáromat, barátaim rokonai közül is sokan elköltöztek már. Szembesülnöm kell azzal is, hogy a következő osztálytalálkozón is kevesebben leszünk… A betegséggel, a halállal valamikor mindenkinek szembe kell néznie. Egy ideje gyanakszom, igazán az a felnőtt, aki szembesül a ténnyel: bármikor meghalhat. Aszerint kell élnünk, viselkednünk, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a következő pillanat. A halált persze sokszor megelőzi a betegség, a hosszan tartó szenvedés, az öregedés számtalan értelmetlennek tűnő apróbb-nagyobb jele.
A keresztények – bár valljuk be, sokszor nehéz elfogadni – értelmes tartalommal tudják a szenvedést, a betegséget, a halál közeledtét megtölteni. A hosszabb-rövidebb szenvedést ugyan senki nem kerülheti el, annak értelmét nehéz felismerni, de a hívő emberek meg tudják azt érteni, el tudják mindazt fogadni, hiszen Krisztus mutatott nekünk példát, hogy a bűn következményeként ránk nehezedő szenvedésben felismerhetjük Isten akaratát. A kereszt üzenete számunkra: hogy nincs értelmetlen szenvedés, se testi, se lelki. Mindemellett a keresztényeknek kötelességük, hogy enyhítsék embertársaik szenvedését vigasztaló szavakkal – Isten szeretetének közvetítésével.
1992-ben II. János Pál pápa a lourdes-i jelenések első napját a betegek világnapjává nyilvánította. Az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s egyre mélyebb együttérzéssel fordult a betegekhez. Azóta február 11-én szerte a világon különös figyelemmel és tisztelettel fordul az Egyház a betegek és a betegekkel foglalkozó orvosok, ápolók, gondozók felé. A jelenések helyén ma már hatalmas templom áll, mely a hívők, a testi-lelki szenvedők, a hitüket keresők millióit vonzza. Sok csodás gyógyulás köszönhető a Mária által mondott helyen fakadó forrásnak és az imádságoknak.
