Cikkek listázása

Megkezdődött Bourbon-Pármai Zita szenttéavatási eljárása

Egymást vezették az égbe

Szerző: Kovács Gergely

Amikor szép életet élő házaspárokkal találkozunk, hamar észrevesszük, hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz: ha nem a természetükben, akkor a viselkedésükben, a szavaikban, sokszor még a külsejükben is. Megható, amikor ugyanezt özvegyeken látjuk, akik úgy élnek, mintha otthon még mindig hazavárná őket a párjuk. Ilyen asszony volt Bourbon-Pármai Zita, Boldog Károly magyar király felesége, aki 2009 decemberében boldogult férje nyomába lépett: megkezdődött a szenttéavatási eljárása.

Ügyét Rómában a 2723-as számon tartják nyilván, ez segít elképzelni, hogy hány eljárással kell foglalkoznia a Szenttéavatási Kongregációnak. Amíg azonban Zita aktái a szentszéki hivatalba kerülnek, le kell bonyolítani az egyházmegyei eljárást, összegyűjtve minden értékelhető információt a királyné életszentségéről. Ezt a feladatot a franciaországi Le Mans püspöke vállalta a Solesmes-i Szent Péter Apátság által alapított egyesület kérésére.

A kifejezetten Zitáról szóló hézagos magyar szakirodalomban olvashatjuk: védőszentjével ellentétben Zita nem volt szent, és sohasem érzett kedvet a kolostori élet után. De a szerző ezen a téren óriásit tévedett. Szinte minden életállomását kolostorok jelzik. Életszentségre törekvő családanya volt, akinek a lelki életéből nem hiányzott a felebaráti szeretetgyakorlás, a szemlélődő imádság, még az aszkézis sem.

Itáliában született 1892. május 9-én egy spanyol-francia eredetű népes családba. Tizenkilenc testvére közül néhányan – akik édesapja, Róbert herceg korábbi házasságából születtek – értelmi fogyatékosok voltak, akiket a szülők a korabeli szokásokkal mit sem törődve családi körben neveltek. A Carrarához közel fekvő tengerparti villában nem éltek fényűző életet. Már fiatal korában kialakult Zita buzgó szeretetgyakorlása: szívesen látta vendégül szegényebb pajtásait, ilyenkor maga főzött nekik, egyik születésnapjára varrógépet kért, hogy ruhaadományokat tehessen, és végül kiképeztette magát vöröskeresztes ápolónőnek.

Lelkesedett a szentek és csodáik iránt, szerette a liturgiát és vonzalmat érzett minden templomi művészet iránt, még orgonálni is megtanult. Tanulmányait bentlakásos egyházi iskolákban végezte, ezek az első kolostorok az életében: először a bajorországi Zangberg, aztán az angliai Wight-sziget, ahová átmenetileg a francia Solesmes-i nővérek menekültek. Két testvére szerzetesnő lett, ő maga pedig 1926-ban oblációs fogadalmat tett, és pápai engedéllyel évente három hónapot klauzúrában élt. Rendszeresen zsolozsmázott, naponta legalább egy, de sokszor három szentmisén vett részt, és a rózsafüzér is mindennapi imádságai közé tartozott. Hitéletének legmélyebb gyökerei kötik ahhoz a rendhez és ahhoz a kolostorhoz, amely most vállalta szentté avatási eljárásának a kezdeményezését.

Károly királyt nem Zita szépsége, hanem a vallásossága győzte meg arról, hogy Isten egymásnak teremtette őket. Szerelmi házasságukra külön őszinteségi fogadalommal és egy különleges életprogrammal készültek: „Mostantól egymást kell a Mennybe vezetnünk!” Nászútjuk alatt a máriacelli kolostortemplomban a Szűzanya oltalmába ajánlották életüket. Rövid házasságukat nyolc gyermekkel ajándékozta meg az Úr. Zita teljes értékű feleség és anya akart lenni, és ezért minden szükséges áldozatot meghozott. Károlynak társa lett az uralkodásban, a reprezentációban, a szeretetgyakorlásban, és a gyermekei is úgy emlékeznek rá, mint aki állandóan körülvette őket gondos szeretetével.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>