Megkezdődött Bourbon-Pármai Zita szenttéavatási eljárása
Egymást vezették az égbe
Szerző: Kovács Gergely
Amikor szép életet élő házaspárokkal találkozunk, hamar észrevesszük, hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz: ha nem a természetükben, akkor a viselkedésükben, a szavaikban, sokszor még a külsejükben is. Megható, amikor ugyanezt özvegyeken látjuk, akik úgy élnek, mintha otthon még mindig hazavárná őket a párjuk. Ilyen asszony volt Bourbon-Pármai Zita, Boldog Károly magyar király felesége, aki 2009 decemberében boldogult férje nyomába lépett: megkezdődött a szenttéavatási eljárása.
Ügyét Rómában a 2723-as számon tartják nyilván, ez segít elképzelni, hogy hány eljárással kell foglalkoznia a Szenttéavatási Kongregációnak. Amíg azonban Zita aktái a szentszéki hivatalba kerülnek, le kell bonyolítani az egyházmegyei eljárást, összegyűjtve minden értékelhető információt a királyné életszentségéről. Ezt a feladatot a franciaországi Le Mans püspöke vállalta a Solesmes-i Szent Péter Apátság által alapított egyesület kérésére.
A kifejezetten Zitáról szóló hézagos magyar szakirodalomban olvashatjuk: védőszentjével ellentétben Zita nem volt szent, és sohasem érzett kedvet a kolostori élet után. De a szerző ezen a téren óriásit tévedett. Szinte minden életállomását kolostorok jelzik. Életszentségre törekvő családanya volt, akinek a lelki életéből nem hiányzott a felebaráti szeretetgyakorlás, a szemlélődő imádság, még az aszkézis sem.
Itáliában született 1892. május 9-én egy spanyol-francia eredetű népes családba. Tizenkilenc testvére közül néhányan – akik édesapja, Róbert herceg korábbi házasságából születtek – értelmi fogyatékosok voltak, akiket a szülők a korabeli szokásokkal mit sem törődve családi körben neveltek. A Carrarához közel fekvő tengerparti villában nem éltek fényűző életet. Már fiatal korában kialakult Zita buzgó szeretetgyakorlása: szívesen látta vendégül szegényebb pajtásait, ilyenkor maga főzött nekik, egyik születésnapjára varrógépet kért, hogy ruhaadományokat tehessen, és végül kiképeztette magát vöröskeresztes ápolónőnek.
Lelkesedett a szentek és csodáik iránt, szerette a liturgiát és vonzalmat érzett minden templomi művészet iránt, még orgonálni is megtanult. Tanulmányait bentlakásos egyházi iskolákban végezte, ezek az első kolostorok az életében: először a bajorországi Zangberg, aztán az angliai Wight-sziget, ahová átmenetileg a francia Solesmes-i nővérek menekültek. Két testvére szerzetesnő lett, ő maga pedig 1926-ban oblációs fogadalmat tett, és pápai engedéllyel évente három hónapot klauzúrában élt. Rendszeresen zsolozsmázott, naponta legalább egy, de sokszor három szentmisén vett részt, és a rózsafüzér is mindennapi imádságai közé tartozott. Hitéletének legmélyebb gyökerei kötik ahhoz a rendhez és ahhoz a kolostorhoz, amely most vállalta szentté avatási eljárásának a kezdeményezését.
Károly királyt nem Zita szépsége, hanem a vallásossága győzte meg arról, hogy Isten egymásnak teremtette őket. Szerelmi házasságukra külön őszinteségi fogadalommal és egy különleges életprogrammal készültek: „Mostantól egymást kell a Mennybe vezetnünk!” Nászútjuk alatt a máriacelli kolostortemplomban a Szűzanya oltalmába ajánlották életüket. Rövid házasságukat nyolc gyermekkel ajándékozta meg az Úr. Zita teljes értékű feleség és anya akart lenni, és ezért minden szükséges áldozatot meghozott. Károlynak társa lett az uralkodásban, a reprezentációban, a szeretetgyakorlásban, és a gyermekei is úgy emlékeznek rá, mint aki állandóan körülvette őket gondos szeretetével.
Férjével közösen viselte az igazságtalan rágalmakat és a kilátástalannak tűnő száműzetést, 1921-ben erre a tövises útra a tihanyi apátságból indultak el. Egy év múlva Zita rózsaszín ruhában térdelt 35 éves férje halálos ágya mellett. Egykori fogadalmukat Isten akaratában megnyugodva újra fogalmazták: „Mostantól fogva azon munkálkodjunk, hogy újra láthassuk egymást az égben!” Ettől a naptól fogva csak fekete gyászruhát viselt, de boldogan teljesítette férje végakaratát: minden eshetőségre felkészítve jó uralkodónak nevelte Ottót és hitre, emberségre a trónörökös hét testvérét.
Madeiráról a család Spanyolországba, Belgiumba, Kanadába, az USA-ba, végül Luxemburgba került. 1962-ben Zita végleg Svájcba, a Zizers-i Szent János kolostorba költözött. Unokái ugyanúgy számíthattak rá, mint a gyermekei: ajándékot soha nem vásárolt nekik, de rengeteg együtt töltött időt ajándékozott számukra.
A nélkülözés évei alatt Zita minden ékszerét eladta, csak a jegygyűrűjét és a magyar koronázás alkalmával viselt gyöngysort tartotta meg. Halálos ágyán egyszerű ruhát és ezeket az ékszereket viselte. Halálakor megnyílt előtte az osztrák határ, megnyílt a bécsi kapucinus templom kapuja is, 1989-ben uralkodóként temették. Boldog Károly hitveseként, Magyarország királynéjaként, de ahogy a mély értelmű Habsburg temetési rítus hangsúlyozza: minden cím és rang nélküli halandóként, aki egyedül Isten irgalmában bízhat.
Ottóval ellentétben ő soha nem mondott le a trónról, mert a koronázás alkalmával Károly király oldalán örök fogadalmat tett, és ehhez a szentségi kötelékhez hű maradt. Voltak, akik ebben konokságot láttak, pedig csak személyiségének egyik titka állt a döntés mögött: a hűség és a kötelességteljesítés sírig tartó eszménye. A sok tragédia és csalódás ellenére élete végén így emlékezett a budai koronázásra: „Áldom az isteni gondviselést, hogy azokat a perceket megérnem engedte!” Szívét a svájci kolostorban férje szíve mellé temették.
Ha egy rangos személyt jelölnek a szentté avatásra, sokakban kétség támad: miért pont őt? Zita királyné élete választ ad e kérdésre, mert ő elsősorban a családanyai és hitvestársi erények hősiességével lett példakép. Rangját pedig a kötelességteljesítésben és a testvéri segítségnyújtásban kamatoztatta. Az életszentség értékét ilyen esetben nem homályosíthatja el egyetlen rang sem. Legyen valaki főpap vagy király, főnemes vagy királyné, ha Istenbe kapaszkodva jutott előre az életszentség útján, akkor sokak számára válhat hiteles példaképpé. Érdemes életének, szeretetének gyümölcseit halála után is tapasztalhatjuk, ha a közbenjárását kérjük. Első szent királyunk és boldog hitvese oltárképe mellett ma még csak egyedül ábrázolható Boldog Károly király, de ahogy Zitával egymást segítették az égbe, talán nem sokára ismét együtt láthatjuk és tisztelhetjük őket.
Hivatalos imádság Zita királyné boldoggá avatásáért és közbenjárásáért
Mennyei Atyánk, te Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak megaláztatása által megszabadítottad a világot; őt pedig, aki király volt, de értünk szolgává lett és odaadta életét sokakért, felmagasztaltad. Add jóságosan, hogy szolgálódat, Zita királynét Egyházad oltárain tisztelhessük. Benne a hitnek, a próbatételek idején is élő reménynek és a te isteni gondviselésedbe vetett rendíthetetlen bizalomnak csodálatos példáját adtad nekünk.Add, kérünk, hogy férjével, Boldog Károly királlyal együtt a házastársak számára a hitvesi szeretet és hűség példaképe, a családok számára pedig a keresztény nevelés tanítómestere lehessen. Zita királyné minden nehézség közepette kitárta szívét az emberek, különösen is a legszegényebbek felé. Add, hogy ezért mindenki számára a szolgálat és a felebaráti szeretet példaképévé válhasson.
Közbenjárására hallgasd meg kérésünket (itt megemlíthető a kérés), Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
