Remete Szent Antalra emlékeztek Kecskemét főterén
Újjáéled egy régi ünnep
Szerző: Farkas P. József
Január 16-án a kecskeméti Barátok-temploma szomszédságában – a teremtett világ testvérisége jegyében – Bárkányi Ernő lelkész megszentelte a kisebb és nagyobb ház(táj)i kedvenceket az állatokért, a gazdákért, a természetért és a természetvédőkért elmondott Szent Miklós-templomi szentmisét követően.
Régi szokás, elfelejtett ünnep elevenedik újjá a hírös városban, ahol mindig fontos, egzisztenciális jelentősége volt az állatállomány gyarapodásának, állapotának, áldott vagy vert helyzetének. Lévén a puszták fővárosa, a pásztornépek otthona volt a hírös város.
Az idén több mint ötven féle állatot hoztak el a hívek erre az alkalomra. A teknőstől a papagájig, a pónitól a rackajuhig és a kecskékig, sokféle állat érkezett a gazdival. Az ünnepségen megemlékeztek az Egyház állatvédő, állatbarát szentjeiről, Remete Szent Antalról, Assisi Szent Ferencről, Páduai Szent Antalról és mindazokról, akik életükkel, tanításukkal, példájukkal kifejezték a genezisben forrásozó közösségünket a teremtményekkel. Az ünnepségen bemutatkoztak, beszámoltak munkájukról a városi állatvédő és -tenyésztő szervezetek is. A gazdák tapasztalatcseréje sem maradt el. Végül szenteltvízzel hintette meg a jelenlevő lelkes népes, hívő közösséget Bárkányi Ernő atya.
Remete Szent Antal Koméban – Közép-Egyiptom egyik falujában – született i. sz. 251-ben. Amikor húsz éves lett, meghaltak szülei, és ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. Egyszer csak történt valami, ami egy csapásra véget vetett annak, hogy a fiatalember csak úgy békésen éldegéljen a világban.
Egy alkalommal a szentmisén az igehirdetésre figyelve hirtelen beléhasított a fölismerés, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvasott: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között… Aztán gyere, és kövess engem!” Így is tett, eladott mindent, ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, és a szegényeknek adta. A remeteéletet 270 és 275 között kezdte meg. Visszavonult a hétköznapi élettől és elsősorban a zsoltár imádkozásának adta át magát. Kezdetben még a falu közelében élt, de később a Líbiai-sivatagba költözött, egy sziklasírban húzva meg magát és aszkéta életet élt a világtól elvonultan. Így megismerte a „mélység és a sötétség titkait”, ahogy az akkoriak gondolták, majd 20 év múlva már bölcsként jelent meg újra az emberek között. Átköltözött a Vörös-tengertől nem messze lévő Kolzim-hegy lábához (ma: Szent Antal hegye), ahol egész remetetelep alakult ki körülötte. Híressé nem elméleti tudása és műveltsége tette, ugyanis se írni, se olvasni nem tudott. Önmegtagadó élete és vallási bölcsessége miatt vált ismertté, mely példaértékű minden keresztény számára. Szerzetestestvérei őt tartották az igazi keresztény ember mintaképének. A neve alatt egy regula, húsz homília és számos levél maradt fenn, melyek közül csak hét levél származik biztosan tőle. A levelek eredetileg kopt nyelven íródtak, Szent Antal diktálta őket, s csak később készült el görög fordításuk. A levelekben kezdő szerzeteseknek válaszol a lelki élettel kapcsolatban felmerült kérdéseikre. Minden levelében kiegyensúlyozott aszketikus elvek tükröződnek.
Nagyon magas kort élt meg, 105 éves korában halt meg i. sz. 356-ban.
