Hamvazószerdától virágvasárnapig
A meghalás és a születés között
Szerző: Szalontai Anikó
Fotó: Lambert Attila
A negyven szimbolikus szám – az Ószövetségben kilencszer, az újszövetségben négyszer fordul elő, és legfőképpen időre vonatkoztatva. Valójában azt jelentette: nagyon hosszú, a keleti gondolkodásban egyenesen a határtalan szimbóluma. Jézus negyven napos böjtölésének így tehát átvitt értelemben nincs vége – a kereszténység legnagyobb ünnepére készülve mi is hozzá csatlakozunk.
A nagyböjt negyven napja soha nem csupán emlékezés Jézus pusztába való kivonulására. Az önmagunkkal való szembenézést, a lelki megtisztulást szolgálja, amikor magunkra öltjük az új embert. „A meghalás meg a születés között a feszültség ideje ez / Magányosság helye…” – írta T. S. Eliot e belső zarándoklatra Hamvazószerda című versében.
Az „újjászületést” minden kultúrában valamilyen fizikai önmegtartóztatás kíséri, és ennek legősibb formája természetesen az étkezésről való lemondás. Ezt bizonyítja az is, hogy nyelvünkben a böjt kifejezés még a honfoglalás előtti időkből ered, a pogány vallásosságból került át a keresztény szóhasználatba.
Már a 2. századból vannak emlékek, amelyek arra utalnak, hogy húsvét előtt böjtöt tartottak egyes közösségek, a 4. században pedig már általános szokás volt a negyvennapos felkészülés az ünnepre. Az ókeresztény előírások szerint nemcsak a húsféléktől, de a „fehér ételektől”, a tejtermékektől és a tojástól is tartózkodni kellett. Nem főztek zsírral, csak növényi olajjal, sőt egyes vidékeken a böjtös ételeket külön edényekben is készítették. Tésztát, főzelékeket, üres kenyeret sóval, nyers és aszalt gyümölcsöt fogyasztottak, illetve a nagyböjt szimbolikus ételét, az erjesztett gabonából készült savanyú levest, a ciberét. Ez a szigorú böjti rend egészen az újkorig szokásban maradt, és csak a 20. században oldódott fel teljesen. A folyamatot erősítették a fokozatosan enyhülő egyházi rendelkezések is.
A nagyböjt ugyanakkor nemcsak a bizonyos ételekről való lemondást jelenti, hanem általában a bűnbánat, az elcsendesülés időszaka. Hagyományosan kerülték ilyenkor a szórakozást, nem tartottak lakodalmat, a lányok és az asszonyok egyszerű, sötét ruhákban jártak, és néhol szokás volt, hogy egyéni felajánlásokat is tettek az emberek, például tartózkodtak a házasélettől vagy nem borotválkoztak.
Természetesen így a böjtre eső emléknapokhoz, még ha egyébként fontos liturgikus ünnepek is – például Szent József (március 19.) és Szent Benedek napja (március 21.) vagy Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) – kevés szokás kapcsolódott. Főleg a különböző tavaszi munkák kezdetét jelölték, esetleg dologtiltás társult hozzájuk. A kivétel Nagy Szent Gergely napja (március 12.), amelyhez az énekekkel kísért gergelyjárás hagyománya fűződött. Ez eredetileg városi szokás volt, hiszen ez a nap az iskolák, a diákok ünnepe volt.
