Helytállni az Úr szolgálóleányaként napjainkban
Az „Igen” ünnepén
Szerző: Toldi Éva
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a remény fogantatásának ünnepe, a reményé, hogy Isten nem hagyja magára az embert a hétköznapok, a munka, a gondok kilátástalanságának börtönében, hanem segítőt, megváltót, boldogító reményt, jobb jövőt küld neki a megígért Jézus Krisztusban. A Remény érkezésének hírét egy angyal viszi a názáreti Szűzhöz, őreá bízván kihordását: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni.” S Mária „Igenje” a teljes odaadottság bizonysága: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Mária „Igenje” az anyaság vállalására, az Isten teremtő munkájába való engedelmes bekapcsolódása örök időkre szóló példát ad minden anyának a „szolgálóleányság” vállalására. Az alábbi riportban édesanyák szólnak az anyaságról, az Égi Anyával való imádságos, lelki kapcsolatukról.
Therné Rapcsák Ágnes Hidegkúton él, párjával öt gyermeket neveltek fel. Mindketten építőmérnökök, 27 éve házasok. A schönstatti családmozgalom tevékeny munkatársai.
– Már az esküvőnk előtt beszélgettünk arról leendő férjemmel, hogy legalább három gyermeket szeretnénk – mondja Ágnes. – Kívánságunk gyorsabban teljesült, mint gondoltuk. Elsőre ikreket szültem. Az anyává válás meghatározó élményét a szoptatás jelentette. A kórházban felváltva hozták Andrást és Balázst. Alig vártam, hogy hazamehessünk és kipróbáljam, tudom-e őket egyszerre szoptatni. Sikerült. Ültem középen a kanapén és jobbról, balról bepólyálva ölemben a babák. Hat hónapig tudtam így táplálni őket, és megtapasztalni ennek a bensőséges kapcsolatnak sok-sok örömét. Az anyaságot csendes szemlélődésben a gyermekeinken tanuljuk meg. Úgy gondolom, hogy egy váratlanul „bejelentkező” gyermek is, mire megszületik, várt gyermekké válik. Félelmeink, szorongásaink hitünk gyengeségének a jelei. Engem is gyötörtek kétségek az ötödiknél: épp két hónapja kezdtem el dolgozni kilenc év gyes után nagy lelkesedéssel, és ezzel egyidejűleg jelentették be férjem cégének a felszámolását. Mi lesz velünk, miből fogunk megélni? Kapaszkodni csak felfelé lehet. Ha az ember el tudja fogadni azt a nehézséget, amit kap, könnyebben úrrá tud lenni rajta. Csak bízni tudtunk… Nem a saját erőnkben, hanem abban, Aki ezt az új életet ránk akarta bízni. S a segítség meg is érkezett: egy váratlanul felajánlott mellékállás a férjemnek.
Az angyali üdvözlet nekünk, schönstattiaknak, különösen sokat mond. Korunk embere maga akarja tervezni az életét, önmagát megvalósítani, és nem hagy teret a Gondviselés számára. Mária az anyává válás pillanatában éli meg legteljesebben Istennel szemben a gyermekségét. Kimondott „igenje” azt jelenti, hogy azt akarja tenni szabad akaratából, amit róla Isten eltervezett. A Szűzanya a schönstatti lelkiségben megtanít felfedezni Istent életünk eseményeiben és a körülöttünk lévő emberekben, különösen házastársunkban és gyermekeinkben. Máriával kötött szeretetszövetségünk a hétköznapokban azt jelenti, hogy napi áldozatainkat, jóra való törekvésünket, imádságunkat és munkánkat mind neki ajándékozzuk, hogy kegyelmi közbenjárásával segítsen.
Zugor Jánosné, Emmike Várpalotán él férjével, fiuk és lányuk már kiröppent, mindketten önálló életet élnek. Emmike öt éve nyugdíjas, eredetileg tanárnő, s hosszú éveken át a Magyar Kolping Szövetség nyugati régiójának titkára volt. Férjével 38 éve házasok. Nemrég született meg második unokájuk.
– Elsősorban azért vagyok hálás a Gondviselésnek – mondja –, hogy olyan családba születtem, ahol követhető életpéldát adtak szüleim. A legszebb örökséget hagyták rám, mert láthattam a hűség olyan formáját, amely sajnos ma már kiveszőben van. Naponta láttam a kezükben a rózsafüzért, és tudtam, hogy az én életem kedvező alakulásáért is imádkoznak. A Szűzanyát mint Égi Édesanyánkat ismertették meg velem. Anyaként döbbentem rá, milyen felelősséggel jár e hivatás; kapunk Istentől egy tiszta lapot a gyermekeinkben, amit teleírhatunk, de nem mindegy, mivel. S aztán hogy nőni kezdtek, rájöttem, tényleg csak kölcsönbe kapjuk őket a Teremtőtől egy időre, hogy a munkatársai lehessünk. Ifjú anyaként úgy gondoltam, mindenre csak én tudom a megoldást a nevelésben. Egy nehéz élethelyzetben (a fiunk súlyos autóbalesete idején) a fájdalom mutatta meg, hogyan lehet igaz ráhagyatkozással imádkozni, átadni a nehézségeket egy égi Pártfogónak. A Szűzanya abszolút bizalma az Isten iránt, áldozatvállalása, alázata és hűsége példa lett előttem, és rájöttem, hogy a gyermekeim minden lépését imába lehet foglalni. Hálás vagyok ezért, mert imádkozó szülővé válni csodálatos feladat. Az ágyam fölött a Szűzanya képére van ragasztva egy imádságban megkopott, néhol újból összekötözött rózsafüzér darabja, amivel a szüleim értem is imádkoztak. Szeretném, ha valamikor gyermekeink is örökségként őriznék ezt az értük is imádkozott olvasót.
Ballagásukra egy rézplakettre Jobbágy Károly verssorait vésettük: „Szállj, repülj, erős vagy már. Elkaplak, hogyha elfáradtál.”
Most nagyszülőként figyelhetjük repülésüket, örömeiket, és azt, hogy ők is szülővé váltak. Ugyanazzal a felelősséggel próbálnak helyt állni a legnehezebb, de legszebb hivatásban. Mi pedig élvezzük a teremtés csodáját unokáinkban.
Zsilinszky Cecília ifjú asszony és ifjú anya, férjével öt éve házasok. Két kisfiúval ajándékozta meg őket eddig a Jóisten. Cili ének-hittan szakos tanár és pár éve a veszprémi székesegyház orgonistája.
– Amikor első gyermekemet vártam, egy kedves barátom egyszer megkérdezte, hogy tudom-e, a székelyek mit mondanak a várandós asszonyra – idézi. – Persze nem tudtam, s kíváncsian vártam a választ. Azt mondják rá: „Jövője van!” – mondta, szinte suttogva. Ezen nagyon meghatódtam. Viszont így, évek múltán, már nemcsak értem, hanem érzem is ennek a kijelentésnek a fontosságát. Szavakkal nem is lehet kifejezni azt a csodát, amit a kilenc hónap várakozása után megél az ember. Már a gyermek méhen belüli fejlődése is egy felfoghatatlan titok, aztán amikor elénk tárul, nap mint nap új meg új élménnyel tölt el bennünket. Persze nemcsak szépségei, hanem fizikai, lelki nehézségei is vannak ennek az időszaknak. Mivel a hit annyira része az életemnek, hogy nem is tudom e nélkül szemlélni a sorsomat, természetesen a gyermekvárás ideje alatt is sokszor kapaszkodtam az imába, főként a Szűzanyába. Mert tele van az ember kérdéssel s bizony félelemmel is – nagyon esendőek, gyengék tudunk lenni bizonyos helyzetekben. Sokszor eszembe jutott a Szűzanya „igenje” az angyali üdvözletben. „Igent” tudott mondani, feltétel és kérdések nélkül a teremtésre. Teljesen rá tudott hagyatkozni az isteni akaratra, és nem voltak kérései, igényei, elvárásai, problémái. Amikor első fiam megszületett, még alig telt le a gyermekágy, pont Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára esett az első szentmise, amelyen már én orgonálhattam. Egészen másképpen éltem meg az ünnepet, mint azelőtt. Már megtapasztaltam, és azóta még egyszer megtapasztaltam, milyen életet hordani és adni. Viszont a legfontosabb kérdés mindig titok marad: Miért pont ő született? És ez nem arra vonatkozik, hogy fiú vagy lány, szőke vagy barna, hanem a személyiségére, magára. Főleg a második után tudom ezt, hiszen mind a két gyermekem más. Gyakorló anyaként ma már nagyon jól tudom, mit jelent az, hogy a várandós anyának „jövője van”, hogy jövőnk van a gyermekeinkben, miközben általuk már a második generáció tagjai lettünk.
Az igen kimondása a gyermekre természetesen nem volt nehéz, és nem is volt kérdés, hisz házasságban ez a természetes. Sőt örömmel vállalnék még gyermeket, ha megajándékoz vele az Úr ezután is.
