Cikkek listázása

Kérdéseinkre válaszol: Knáb Judit CJ

„A mi otthonunk az egész világ”

Szerző: Körössy László

Fotó: Fábián Attila

Hitvalló embereket bemutató sorozatunkban egyházi-közéleti emberek személyiségének kevésbé ismert vonásait mutatjuk be. Ezúttal Knáb Judittal, a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) szerzetesrend magyarországi tartományfőnöknőjével beszélgettünk.

– Mi jelent az Ön számára igazi örömet?

– Az olyan mély találkozások magammal, másokkal, Istennel, a természettel, emberi alkotásokkal (gondolkodtató írások, előadások, filmek és más művészeti alkotások), amelyek azt a gondolatot és érzést ébresztik bennem, hogy milyen jó lenne megállítani ezeket a pillanatokat.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Amikor valaki teljesen áttetsző, vagyis mindent megmutat magából egy másik személynek, aki pedig mindenestül, azzal együtt, amit megismert, elfogadja és szereti őt, vagyis jó és a rossz tulajdonságaival, belső és külső szépségével és csúfságával, erősségeivel, korlátaival együtt.

– Melyik az az erény, amelynek a jelen­létét a legszükségesebbnek tartja mai társadal­munkban?

– Az őszinteséget, amely számomra azt jelenti, hogy egy adott problémával kapcsolatban nem ferdítjük el a tényeket, hanem őszintén, nyíltan megbeszéljük azt, hiszen más-más oldalról látjuk ugyanazt az igazságot; mindenkinek meg kell adnunk a lehetőséget, hogy elmondhassa a maga szempontjait, őszintén kérdezhessen, és választ is kapjon a kérdéseire. Az őszinteséggel kapcsolatban Ward Mária, rendünk alapítója pedig a következőket mondja: „Mutasd magad olyannak, amilyen vagy, és légy olyan, amilyennek mutatod magad!”

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a férfiakban?

– Az udvariasságot, a védelmet nyújtó magatartást, a határozottságot, és azt, ha őszintén vállalják gyengeségeiket és érzéseiket.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Az őszinteséget, a logikus gondolkodást, a problémamegoldó magatartást, a felelősségvállalást, a határozottságot, a szervezőképességet, a flexibilitást, az együttműködési készséget.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– A türelmetlenséget, a gyors és ezért sokszor felületes ítéletalkotást.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– Nagyon hálás vagyok az eddigi életem körülményeiért, az engem körülvevő, szerető emberekért, a lehetőségekért. Mindez számomra Isten Gondviselése volt. Ebből fakad a mély, reményteli hitem és ez a legnagyobb kincsem.

– Mit jelent az Ön számára a katolikussága?

– Elsősorban a hagyományokat, amelyekbe beleszülettem: a családomat, a szülőfalumat: Dunabogdányt.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>