Ifjúsági kórusok, zenekarok szolgálata Veszprémben
Kodály országában…
Szerző: Toldi Éva
„A zene szeretetére nevelés tulajdonképp nem más, mint emberalakítás… A zenei nevelés már az anyaméhben kezdődik…” – mutatott rá Kodály Zoltán, a 20. század legnagyobb zenepedagógusa. Ehhez képest kérdezhetnénk: Hol tart ma a Kodály-féle zenei nevelés?! Az énektanítás szinte kiszoríttatott a pedagógia területéről, mint ahogy az utóbbi évtizedekben az emberré nevelés is lényegtelenné vált az oktatás, a praktikus készségek fejlesztése mögött. Csak kevés iskola vállalja fel ma, hogy kiemelt hangsúlyt fektet az értékközvetítésre. Ezek többnyire egyházi iskolák, ahol a zenei nevelés egyúttal a keresztény személyiség fejlesztésének terepe is, hisz a diákok a kórus, a zenekar tagjaként liturgikus szolgálatot is tanulnak a templomi szertartásokon.
Felelősségteljes munkát vállal a Veszprémi Főegyházmegyében Vikman Pál énekművész, kórusvezető lassan egy évtizede. A népszerű Orlando Énekegyüttes alapítója és vezetője tavaly ősztől a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskolaközpontban énektanári feladatot lát el néhai Zámbó István, a legendás hírű karnagy utódjaként, a Padányi Schola vezetőjeként. A feladat nem új számára, hiszen évek óta megyénk más középiskoláiban is dolgozott már óraadóként, kórusvezetőként, ám e mostani mégis kihívás – éppen elődje nyomdokán.
– A zenepedagógia körül kialakult válsághelyzetet ma fokozza a nagyfokú érdektelenség, amely az értékes zenét, az éneklés szerepét övezi az életben, a mindennapokban – mondja. – Az éneklés nem sikk nálunk ma. Voltak pedig hagyományaink e téren bőven. Korábban a parasztember is énekelt munka közben, mert úgy dolgozni is könnyebb volt. Európa déli vidékein még a mentalitás része, hogy esténként összejönnek a szomszédok és együtt énekelnek. Ma nagyon nehéz zenét tanítani a gyerekeknek nálunk, mert sem az én nemzedékem, de már az apáink generációja sem művelte a zenét élő kultúraként. Muzeális dologgá vált. Szomorú, de elmondhatjuk: Kodály országában szinte énekanalfabétákat engednek ki az iskolapadokból.
A zenei kultúra a családból indul. Először olyan szülőket kell tehát nevelni, akik majd a gyermekeiket énekelni tanítják vagy énekelnek nekik – folytatja a gondolatot. A feleségemtől tudom, aki radiológus, hogy amikor viszik hozzá a kicsinyeket a kórházba, ő mindig énekel nekik, s attól megnyugszanak. A nagy lépés ma az volna, hogy a fiatal tapasztalja meg az együtt éneklés szépségét, és jöjjön rá a zene gyógyító erejére. A mi gyerekeink a Padányiban egy kicsit jobban állnak e téren, a nyári hittantábor például, melyet legutóbb Cseszneken rendeztek meg, sokat segített ebben. Itt esténként órákon át énekeltek a növendékeink gitárkísérettel, a tanárok részvételével. Egyházi énekeket és modern rockzenét is, olyan számokat persze, amelyeknek a szövege és a zenéje is értéket képvisel. Aki ezt átélte, az később is mindenképpen igényelni fogja az együtt éneklést, meggyőződésem. Nemrég egy kis éneklő kör is alakult tanárokból, szülőkből, diákokból az iskolában. Azóta a közösség megerősödött. Rájöttek ugyanis a felsőbb évfolyamok diákjai, hogy az újabb évfolyamok nem törődnek egymással, alig ismerik egymást, tanítás után hazamennek, és a számítógép, a tévékészülék előtt ülnek délután.
A Padányiban három diákkórus is működik. Az általános iskolai felsősök karát és a Gregorián kart (akik liturgikus énekekkel rendszeresen közreműködnek szentmiséken is) Hutvágner Erika tanárnő vezeti, a gimnazistákból álló Padányi Scholát pedig Vikman Pál.
Mindhárom kórus már bizonyította egyházzenei találkozókon, hogy tagjai gyönyörűen énekelnek latin nyelvű opusokat és népénekeket is. A Padányi Schola komolyabb egyházzenei kórusművekkel is részt vesz a nagyobb ünnepeken. Legutóbb a ferences templomban léptek fel advent idején. S néha az Orlando együttessel adnak közös koncertet. Karácsony és húsvét idején a hangversenyek fényét emeli, hogy Takáts István atya, az iskola lelki igazgatója mond bevezetőt az ünnep elé, s ezzel zenés áhítattá magasodik a koncert.
* * *
Veszprémi fiatalok, hittanos lányok alkalmi szolgálatával indult a Regina Mundi Plébániatemplomban annak a kiváló ifjúsági kórusnak a szerveződése, amely Schola Regina néven vált ismertté az egyházmegyében. 1994 őszén, mikor Kreschka Károly, a kántor beteg lett, berekedt, a fiatalokat kérte meg, segítsenek neki zsoltárt énekelni a szentmiséken. Azóta rendszeresen szolgálnak a szertartásokon, meséli Rostetterné Nagy Rita, aki a kórussá nőtt csoportnak később a vezetője lett. (R. Nagy Rita a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola népzene- és szolfézstanára, s liturgikus éneket tanít a veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán).
A 16 éve működő kórus tavaly ősszel már második CD-felvételét készítette el. Az igényes válogatású hangzóanyag bizonyítja, milyen töretlen fejlődés jellemzi: a kezdeti egyszólamú zsoltárokat, majd fokozatosan két- és háromszólamú műveket megszólaltató liturgikus leánykör ma már fiúkkal/férfiakkal vegyeskarrá kiteljesedve, gyönyörű hangzással, ihletett elmélyüléssel képes komoly egyházzenei opusokat is előadni.
Különös értéke a csoportnak, hogy tagjai valamennyien az egyházközséghez tartozóan templomuk liturgikus szolgálatát tartják elsődleges feladatuknak. Vasárnaponként a délelőtti 9 és 11 órai misén énekelnek. Az introitust, a communiót, illetőleg az olvasmány közi zsoltárokat énekelik, meg az alleluját. De csak a leánykar, az ünnepeken viszont az egész énekkar közreműködik kórusművekkel. Templomhoz kötődésüket fogalmazza meg címében mostani CD-jük is vallomásszerűen:
Locus iste… Az ősi egyházi költemény kezdő szavait („Locus iste a Deo factus est…” – „Ezt a helyet az Úr alkotta…”) idézve vállalnak hűséget a „felnevelő”, messze röptető szakrális otthonhoz, gyönyörű népének-feldolgozásokkal, egyházzenei kórusművekkel (Kodály-, J. S. Bach-, Schubert-, Liszt-, Scarlatti-opusokkal) hálálva meg Isten gazdag kegyelmi ajándékait. Műsorukban két Rostetter-kórusmű is szerepel, amelynek szerzője a karvezető asszony férje, Rostetter Szilveszter zeneszerző, orgonaművész, az egyházmegyei kántorképző vezetője.
– Férjem mint „csendes társ” sokat segít nekünk véleményével és tapasztalataival – mondja. – Volt olyan helyzet, amikor gyorsan kellett nekünk valamilyen tematikus mű egy ünnepre, s ha nem találtunk megfelelőt, akkor ő írt nekünk olyat, amit hamar sikerült megtanulnunk. Ilyen volt például a jubileumi évben a Szent Erzsébet asszony és az Ének Szent Imre hercegről című kórusmű. De az Amen, Alleluja című hatszólamú műnek is a párom a szerzője, melyet nemrég a tragikus hirtelenséggel elhunyt plébánosunk, Tóth Gyula atya temetésén énekelhettünk el.
A fiatalok jó hallásúak, mindenre fogékonyak, s álom velük dolgozni, vallja R. Nagy Rita. Hálával tartoznak megboldogult Gyula atyának is, aki kezdettől támogatta munkájukat anyagilag és erkölcsileg. Utódja, László Dezső atya is hasonlóképpen viszonyul áldozatos szolgálatukhoz. A kórus létszáma 15-20 fő között mozog, ma már zömében harmincasok alkotják, de van közöttük nyolcadik osztályos és középiskolás, de egyetemista is mindig, s ketten már kisgyermekes anyukák.
A templomi szolgálat mellett gyakran közreműködnek egyházi rendezvényeken, de koncerteztek már Bécsben, s tavaly ősszel a Krakkó melletti Tyniecben egy másfél órás önálló hangversenyt adtak az apátságban Musica Sacra Hungarica címmel.
A Regina Mundi Plébánián alakult meg a kórustagokból 2005-ben egy zenekar is, amely a templomi ifjúsági miséken szolgál. A zenekarnak a gitárosok mellett csellós, hegedűs, dobos, zongorista és énekes tagjai is vannak, vezetőjük Almásy András. Nem hagyományos gitáros miseszolgálatot végeznek, a hangszerek sokfélesége is ezt jelzi. Nagyrészt saját szerzeményeiket éneklik, nem a szokásos ifjúsági gitáros énekeket, mert igényesebb zenei szolgálatra törekszenek.
